Mint tudjátok, a Helen Doron oktatóközpontokban nem csak angolul tanítunk. 🙃

 

 

Angol nyelvi foglalkozásainkon, a szókincs, nyelvtani szerkezetek bővítésén kívül, többek között fontos értékekre, egymás elfogadására, az élőlények és a természet szeretetére is neveljük a gyerekeket Helen Doron tananyagaink keresztül is. 💚

Most, egy különleges kampányra invitálunk Titeket, melynek középpontjában a kedvesség és a jócselekedetek állnak. Ha jóindulatúak, segítőkészek és együtt érzőek vagyunk, általunk jobb lehet a világ! ☺️Mindenkinek vannak érzései, vágyai, félelmei, erősségei és gyengeségei. Néha elég egy mosoly, egy segítő mozdulat, egy ölelés ahhoz, hogy valakinek a napját – akár az életét – megváltoztassuk. 🥰

Ehhez, segítségül #Kedvesnek lenni jó füzetecskét is adunk a gyerekeknek, ahol ötleteket, tippeket találnak, és matricát gyűjthetnek angol óráinkon hétről-hétre a jó cselekedetekért cserébe.

 

Jó cselekedetek példáiról angol foglalkozásainkon is szót ejtünk, tanulunk arról, hogyan tehetünk jót környezetünkkel, a természettel, állatokkal és ember társainkkal. Tanulunk arról, hogy a szemetet haza visszük, ha nem találunk kukát a közelben, szelektíven gyűjtjük a műanyagot, papírt, üveget és amit tudunk újrahasznosítunk. Ezt tesszük mi is, Helen Doron tanárként, hiszen rengeteg dolgot hasznosítunk újra, melyet óráinkhoz játékká varázsolunk!

Beilleszkedni sem könnyű sok gyermeknek, így fontosnak tartjuk, azt is hogy ha valakit egyedül látunk, oda menjünk hozzá, barátkozzunk vele, tegyünk valami apróságot, legyen akár ez csak egy szó.

Erős embereknek nincs szüksége fegyverekre, mert tudják, hogy a kedves szavakkal többre mennek. 🤗

De jó cselekedeteket otthon, szüleinkkel, nagyszüleinkkel,rokonainkkal is tehetünk nap mint nap.

     

6 hetes kampányunk végén, átadjuk mindennapi hőseinknek a kitűzőt vagy karkötőt, amit büszkén viselhetnek, hiszen tettek azért, hogy a világunk kedvesebb, szeretet teljesebb legyen.

Már alig várjuk a csillogó szemeket, kedves beszámolókat a gyerekektől!

Hisz tudjuk, kapni jó, de adni még jobb!

Kedvesnek lenni igazi érték! 💟Tegyünk meg minden nap legalább egy valamit önzetlenül másokért, a közösségért, és így mindenki példát vehet rólad! Próbáld ki, és tapasztald meg Te is, hogy Kedvesnek lenni igazi ajándék!